A fiataloknak van kitől tanulniuk!
A komáromi röplabdások ugyan egy évvel korábban még csak a második legnívósabb ligában szerepeltek, a szinte helyi fiatalokból álló csapat kiharcolta az extraligába valóvisszajutást. Az első számú országos bajnokság azonban "más kávéház", így a Duna-parti egyesület kénytelen volt erősíteni, ugyanakkor az utánpótlás nevelését továbbra is első számú prioritás.
Ez a felfogás hosszú távon igencsak kifizetődhet, ennek jeleit pedig már most látni. A fiatalokból és tapasztaltabb rókákból álló dárga ugyanis (cikkünk írásakor) 10 mérkőzésből 5 győzelemmel és ugyan ennyi vereséggel a tabella középmezőnyét erősíti, s ehhez méregdrága légiósok sem kellettek. Ezt a felállást a szurkolók is díjazzák, hiszen a csapat mérkőzésein népes tábor szurkol a piros-fehér győzelemért, ami pedig különösen "szemet gyönyörködtető", amikor például a 15 éves saját nevelésű Pati-Nagy Simon pályára lépt. A komáromi tehetséggel készítettünk rövid interjút.
Simi, milyenek voltak a kezdetek? Mikor és hol kezdtél foglalkozni a röplabdával?
A labdához való vonzalmamra már kiskoromban fény derült, második osztályos koromban kezdtem el fozcizni a helyi futballklubban. Az edzésekre és a meccsekre 7 és fél éven keresztül kitartóan jártam, a foci mellett azonban 6. osztályos koromban belekóstoltam a röplabdába is, ami egyre nagyobb teret kapott az életemben. Ebben közrejátszott tornatanárom, Százvai Szabolcs biztatására, ugyanis ő ajánlott Jobbágy Lajos bácsi figyelmébe, akinek döntő szerepe volt abban, hogy amikor a foci és röplabda között választanom kellett, az utóbbit választottam.
Fiatal korod ellenére már túl vagy néhány sikeren is...
Számomra a legnagyobb siker mindenképp az, hogy 15 évesen az extraligában kapok lehetőséget. Ha konkrét eredményt szeretnék említeni, akkor mindenképp a két évvel ezelőtti, az alapiskolák országos bajnokságán elért 3. helyet emelném ki.
Hogy tetszik az extraligás szereplés? Nehéz ilyen fiatalon az első osztályban játszani?
Óriási megtiszteltetés, hogy az edző, Robin Pělucha bizalmat szavaz nekem, és hogy a tapasztalt játékosok elfogadnak engem, tanácsaikkal pedig igyekeznek segíteni a fejlődésemet. A közös munka nagy öröm számomra, de egyben óriási felelősség is. Igyekszem mindig a maximomot nyújtani, devalóban, az extraliga nehéz, mert az ország legjobb játékosaival szemben kell helytállnunk. Ugyanakkor, ahogy az előbb említettem, így fejlődhetek a legtöbbet.
Több csapatban is játszol.
Így van. Még beférek a diák csapatba, és pályára lépek a kadétokkal, illetve az 1. ligás csapattal is.
Milyen messzire juthat a jelenlegi extraligás csapat?
Véleményem szerint a középmezőnyben elfoglalt hely a reális, ugyanakkor ha ez a frissen összeállt csapat jobban összekovácsolódik, előrelépés is elképzelhető.
Van időd a sport mellett az iskolára, családra, haverokra?
A heti 4 edzés a hétvégi meccsek (mivel több korosztállyal játszom) eléggé sok időt emésztenek fel, de azért tudatosítom, hogy a tanulás megalább olyan fontos, mint a sport, és természetesen a barátokkal is igyekszem tartani a kapcsolatot. A családom mindenben támogat, igyekszünk minél több közös programot szervezni.
Mit szeretnél üzenni azoknak a fiatal sportolóknak, akik szintén sikeresek akarnak lenni?
Találják meg azt a sportágat, amiben a legjobbak tudnak lenni és szeretik csinálni. Ha ez megtörtént, legyenek kitartóak, az esetleges kudarcok ne szegjék kedvüket, inkább a keményebb munkára ösztönözze őket. A sikertől pedig ne legyenek öntelltek, mert mindig tudnak még jobbak lenni.
(Róbert Mihalička/Kovács Dávid)