Peter Mlynarčík a Rieker UJS Komárom extraligás csapatának tagja az új, 2020/2021-es szezonban. A két méteres univerzális játékossal készítettünk exkluzív interjút, aki Detvában kezdte karrierjét, több sikeres szereplése volt már és külföldön is bemutatkozott. Kellemes olvasást kívánunk!
Először, kérlek mond el hogyan, mikor és hol kerültél először kapcsolatba a röplabdával?
"Az alapiskola második osztályában kezdtem el röplabdázni a detvai iskolában, ahol röplabda "kört" indítottak. Mivel a magasságom adott volt a sporthoz, így jelentkeztem és azóta is szeretem."
Milyen eredményeket tudsz felmutatni, melyekre vagy különösen büszke, és melyiket tartod a legnagyobb becsben?
"Több jó eredménnyel büszkélkedhetem, mindig szerencsés voltam, hogy jó csapatokban játszhattam. Itt említeném meg a szlovák extraliga bajnoki címeit, az osztrák ligában kétszer elért második helyet vagy a német Bundesliga harmadik helyét. Nagy sikernek tartom, hogy bekerülhettem a szlovák válogatottba és kijutottam a bakui Európa-bajnokságra és az Európai játékokon is részt vehettem. Egyet kiválasztani nem egyszerű, hiszen minden elért eredmény egyedi. Annyi biztos, hogy az egyik legnagyobb örömöm a sporton kívül, a kislányom Mia."
Külföldön is bemutatkoztál. Meg tudnád mondani a külföldi klubok közül hol érezted magad eddig a legjobban és miért?
"Szlovákián kívül a legjobban Innsbruckban éreztem magam. A város gyönyörű volt, a csapat pedig magas szakmai színvonalon működött. Minden úgy működött, ahogy kellett. Remek csapattársaim voltak, és az öltözőn kívül is remekül kijöttünk. Három játékos volt Szlovákiából, és mindkét edző is itteni volt, szuper volt. Csak egy kicsit sajnálom, hogy nem játszottam olyan sokat, de a verseny erről szó, erősek voltak a vetélytársak."
Jelenleg a komáromi extraligás csapatban játszol. Hogyan történt az átigazolásod Dél-Szlovákiába?
"A Komáromba történő átigazolás ugyanúgy történt, mint bármely másik. Pontosabban a koronavírus miatt kicsit később történt meg, de ebben a helyzetben, amikor a klubok nem tudták, hogy fog kinézni a szezon, számítani lehetett erre. Felhívott Ferencz László, akivel egy nagyon kellemes találkozás után megállapodtunk."
Az alapszakasz első felén már túl vagyunk. Hogyan értékeled ezt a szezont a saját szemszögedből?
"Nem vagyok nagyon elégedett a szezon első felével. Elveszítettünk néhány fontos pontot, amelyeket később sajnálni fogunk. Teljesítményünk nem túl kiegyensúlyozott. Megmutattuk, hogy nagyon jó röplabdát is tudunk játszani, de ennek az ellenkezőjét is. Tehát határozottan sok munka vár még ránk, van min dolgozni."
Mi a véleményed a jelenlegi járványhelyzetről, a nézők nélküli mérkőzésekről és arról, hogy minden héten antigénes tesztelésen kell átesnetek?
"Sajnos a helyzet olyan, amilyen, de mindannyiunkat egyformán érint, nem csak a sportolókat. Mi még szerencsések vagyunk, mivel legalább játszhatunk, és ha ehhez az kell, hogy minden héten teszteljünk, akkor ezzel egyáltalán nincs gondom. A folyamat néhány másodpercet vesz igénybe. Bár úgy gondolom, hogy ez inkább pénzügyi szempontból terheli meg a klubbot. Ami a nézőket illeti, nagyon sajnálom, hogy nem lehetnek ott a mérkőzéseken, elvégre a sport elsősorban nekik is szól, hogy eljöhessenek a csarnokba pihenni, kikapcsolódni vagy káromkodni egyet, hiszen ez is hozzá tartozik. A mérkőzésekről ez nagyon hiányzik. Sajnálatos ez a helyzet, de hiszem, hogy hamarosan minden visszatér a régi kerékvágásba, és lehetőségünk lesz nekünk is megköszönni a szurkolók támogatását, buzdítását."
Az extraliga viszonylag kiegyensúlyozott, és még túl korai lenne megjósolni kik lesznek a dobogósok. De mégis ... milyen helyezésnek örülnél a szezon végén?
"Természetesen a legszebb éremmel, az aranyéremmel lennék a legelégedettebb, de ha ezt akarjuk elérni, akkor el kell kezdenünk nyertes meccseket játszani. Az extraliga valóban kiegyensúlyozott ebben a szezonban, így ez nagyon nehéz lesz, de mindenképpen küzdeni fogunk érte."
Beszéljünk egy kicsit a magánéletedről. Biztos vagyok abban, hogy számíthatsz a családod támogatására. Hogy van a családod? Hogyan sikerül összeegyeztetni a magánéletedet a szakmai életeddel, itt, Komáromban?
"A családom remekül van. Hosszú idő után végre sokkal több időt tudunk együtt tölteni, mert míg külföldön játszottam, ők nem utaztak velem. Somorján élünk, így ez nincs messze Komáromtól. Csak egy kicsit sajnálom, hogy nem tudnak a meccsekre járni és szurkolni nekünk, amit már nagyon vártam. Nem okoz gondot összeegyeztetni a magánéletemet a szakmaival. Hetente néhányszor Komáromba jövök. Otthon meg tudom oldani az edzőtermi edzéseket, ez így nagyon jó. Van elég időm a családomra és a röplabdára is, így igazán nincs okom panaszra."
Az még messze van, de ... gondoltál arra, hogy mit fogsz csinálni, ha befejeződik a röplabdás karriered?
"Hogyan tovább a karrier után? Ez a gondolat egyszer-egyszer felmerül bennem is, és el kell ismernem, hogy valójában semmi nem jut eszembe. Eddig minden erőmmel a sportra koncentráltam, így valószínűleg akkor nem lesz könnyű a helyzetem. De hogy a röplabda közelében maradok, vagy valami egészen mást csinálok majd, azt tényleg nem tudom."
Evezzünk könnyedebb vizekre. Szeretteid és a röplabda berkeiben mindenki „Papek“-nek hív téged. Honnét ez a becenév?
"Gimnáziumban ragadt rám a Papek név. Nem vagyok benne biztos, hogy azért jött létre, mert nagyon vékony és magas voltam, vagy valami más ok miatt, de rám ragadt és azóta mindenhol, mindenki így hív, ahol játszom."
Hogyan érzed magad Komáromban, és mit szólsz a klubunkban uralkodó és kialakított légkörről?
"Remekül érzem magam Komáromban, igazán barátságos légkör uralkodik itt, és a klub mindent megtesz annak érdekében, hogy a játékosok a lehető legjobban érezzék magukat, és csak a röplabdára tudjanak koncentrálni, ami nagyszerű. Minden úgy működik, ahogy kell, és úgy gondolom, ha nem lenne korona még jobb lenne. Részemről elmondhatom, minden nagyon jó."
És végül... van valamilyen mottód, amelyet követsz, vagy mit üzennél a komáromi rajongóknak ezekben a nehéz időkben?
"Nincs mottóm, de azt üzenném a rajongóknak, hogy bírják ki ezeket a nehéz időket, és amikor végre megnyugszik minden, nagyon várjuk őket a csarnokba, és hiszem, hogy ez idő alatt javul a mi teljesítményünk is, és mi is örömet okozhatunk majd nekik."
Köszönöm az interjút, és sok sikert kívánok a személyes és a sportéletedhez. Komárom, mindent bele! Hajrá!
"Köszönöm szépen, és mindenkinek jó egészséget kívánok. Hajrá!"