A röplabda játékosok kiváló teljesítménye után vasárnap Svidník ellen lépünk pályára a verseny második szakaszában.
A VK Spartak UJS Komárom röplabdacsapat játékosai különösen jól teljesítenek az extraliga második felében. Ezzel nemcsak az alapszakasz első négyesébe kerültek be, hanem a kiegyensúlyozott teljesítménynek köszönhetően az első négy helyezésért vívott harcban, az utolsó fordulóban nyertes mérkőzés esetén a harmadik helyre kerülhetnek rájátszás után! A harmadik helyért a riválisunkkal, a TJ Slávia Svidník csapatával játszunk. Ellenfelünk a 3. helyen van, a mi csapatunk a 4. helyen áll, de ha Komárom csapata megnyeri a mérkőzést, akkor a harmadik helyről lépünk a play-off-ba.
Hozzá kell tenni azt is, hogy bár több pontunk van, azonban a táblázatban a győzelmek számát, majd a pontok számát veszik figyelembe. És bár több pontot szerezhetünk, mint a második Privigye csapata, elmaradunk a győzelmek számától, így a harmadik helyért küzdhetünk.
Biztosan állíthajuk, hogy az Edymax Extraliga 3. helyért folytatott küzdelem nagyon izgalmas lesz mind a játékosok, mind a nézők számára, amit nem szabad kihagyni!
A 3. helyért vívott mérkőzést a TJ Slávia Svidník ellen a komáromi sportcsarnokban játszuk vasárnap délután 5 órától, jöjjön egy kicsit korábban, hogy kedvenc helyéről szurkolhasson csapatunknak. :-)
Várjunk önt a hazai mérkőzésünkre és bízunk benne, hogy meccs után, megünnepelhetjük a diadalt és a verseny második részének sikeres befejezését. A rájátszást - más néven play off – pedig újult erővel kezdjük meg!
Komárom, mindent bele!
Fotó: TASR